2014. november 5., szerda

Három a magyar igazság...

... és a nemzetközi. :)

Minden természetfotós életében eljön a pillanat, amikor már nem elégszik meg azzal, hogy otthon a családjának megmutatja a képeit, hanem nagyobb közönséggel szeretné megosztani alkotásait, esetleg más fotósok képeivel akar megmérkőzni, vagy szimplán kíváncsi a szakmai véleményre. Erre remek lehetőséget nyújtanak a különböző fotópályázatok is. A fotópályázatok elbírálása természetesen nem egzakt tudomány, hanem a zsűri szubjektív véleményét tükrözik. De akár pozitív, akár negatív visszajelzést kap az ember, ha megfelelően kezeli, az a fejlődést fogja elősegíteni.

Jómagam is így voltam ezzel. Többszöri sikertelenség után úgy döntöttem, hogy inkább nem pályázok, csak magamnak fotózok. Aztán átgondolva a dolgot rájöttem, hogy aki nem pályázik, annak nem is lesznek nagyobb sikerei. Úgyhogy lesz ami lesz alapon küldtem be képeket. Nem csak a hazai ( Év természetfotósa), hanem idén először nemzetközi pályázatra is. 

Október 22-én nyílt meg Marosvásárhelyen a Nemzeti Színházban, a VI. Milvus nemzetközi természetfotó pályázat kiállítása. Nagy meglepetésemre 2 fotómat is beválasztották a kiállítás anyagába. Ráadásul a "Dunavirágok útján" című képem a Nyílt kategóriában 3. helyezést ért el. :)
"Dunavirágok útján"
"Kis kárókatona hajnala" 
Az oklevelek hátterébe is bekerültek a dunavirágok :)

Nagy örömömre idén az Év természetfotósa 2014 pályázaton is sikeresen szerepeltem. Szintén a "Dunavirágok útján" került be a kiállítás anyagába. A Napnyugtától napkeltéig kategória 3. helyezettje lett. :)
ÉTF2014 - Magyar Természettudományi Múzeum
ÉTF2014
 Ezen kívül lesz még egy kiállítás amin szintén szerepelek egy képpel. (Egyenlőre maradjon meglepetés, hogy melyikkel ;-)) November 15-én nyílik Pécs városában a BirdPhotography.Hu éves kiállítása, amelyen 52 madárfotó fog szerepelni 52 fotóstól. Mindenki aki teheti nézze meg :)
BPH2014
Így hát 3 kép, 3 kiállítás, 3. helyezések az idei mérlegem. Remélem így már érthető a cím ;-) 
Még ha nem is első helyezések, számomra nagyon sokat jelentenek. Erőt és motivációt adnak a folytatáshoz. Remélem lesz alkalmam beszámolnom hasonló eseményekről az elkövetkezendő években is . :)



4 megjegyzés: