2015. május 24., vasárnap

Tavaszi körkép

Ismét összegyűlt egy pár élmény és kép. Az egyetemen most sok gyakorlatom volt. Legtöbbször a Soproni-hegyvidéken jártunk, de volt alkalmam a Kőszegi-hegységbe is eljutni. Valamint beadandó dolgozatok miatt itthon a Visegrádi-hegységben is jártam az erdőket.
Ibolya-álom
Légy-ott
Ezüstös levélormányos - Phyllobius argentatus
Születésnapomon ismét kirándultunk egyet a családdal. Ezúttal a célpont a Börzsöny volt.
Foltos szalamandra portré (Salamandra salamandra)
Citromsármány - Emberiza citrinella
Végre kijutottam a Szentendrei-szigetre is. Meglátogattam az ottani partfalat, ahol gyurgyalagok és partifecskék költenek. 
Gyurgyalag - Merops apiaster
Párban
Ellenfényben
Méhészmadár
Függő játszma
Török fecske
A Kiskunságban is többször megfordultam az elmúlt időszakban. Valószínűleg a szakdolgozatomban is ennek a tájnak egy különös lakójával fogok foglalkozni. De erről majd talán egy másik bejegyzésben mesélek. Út közben sikerült gólyatöcsöket is fotóznom.
Gólyatöcs - Himantopus himantopus
Széki gólya
 Az elmúlt héten tanulányúton voltam, ahol jártunk többek között a Hanság, Budai-hegység, Börzsöny, Kiskunság és Bakony tájain is. 
Ördögtorony, Pilisszentiván
A pilisi len fokozottan védett, endemikus fajunk. Az egész világon csak a a Budai-hegységhez tartozó Szénásokon, kb. 10 hektárnyi területen fordul elő dolomit sziklagyepeken. 
Pilisi len - Linum dolomiticum
Nem hagyhattam ki a boglárkákat sem.
Magyar szegfüvön
Táplálék lánc egy szeme
Légivadász nász
A Börzsönyben életemben először láttam kis légykapót, amely fokozottan védett fajunk. Hazánk középhegységi lomberdeinek egyik legrejtettebb életmódot élõ énekesmadara. Kedveli az erősen struktúrált, felnyíló, idősödő állományokat, különösen akkor, ha ezek nedvesebb és hűvösebb mikroklímájú völgyekben, szurdokokban találhatók. Hazai állománya 300-500 pár körül mozog.
Kis légykapó - Ficedula parva

Vihar a Kiskunságban

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése