2017. december 25., hétfő

Visszapillantó tükör, BÚÉK és társai...

Az év végéhez közeledve, szokásomhoz híven, mindig visszatekintek az elmúlt évemre.
Őszintén szólva csak kapkodom a fejemet, ha a 2017-es évemre gondolok. Olyan érzésem van, mintha idén több minden történt volna, mint eddigi életemben összesen. Na jó, ez költői túlzás… De azért eseménydúsnak nevezhető az idei év. Most mindenre nem is térek ki, csupán azokra az eseményekre, amelyek a természetfotózáshoz kötődnek. 

Kora tavasszal olyan élményben volt részem, mint még ezelőtt soha. Nem szeretek a kamera másik oldalán állni, de erre a lehetőségre nem mondhattam nemet! A Filmdzsungel Stúdió A természet magyar fotósai című 16 részes sorozathoz velem is készített egy epizódot. Nagyon megtisztelő volt ez a lehetőség számomra, ugyanis csupa olyan fotós szerepelt ebben a sorozatban, akik mögött több évtizedes tapasztalat van, és sokuknak nagy szerepe volt abban, hogy elkezdtem természetfotózással foglalkozni. Aki nem tudta megnézni a Duna TV-n, az most megtekintheti itt is:



Az idei év sikeresnek tekinthető a fotópályázatok tekintetében is. Idén 3 nemzetközi pályázaton sikerült a falra kerülnöm. Eddigi legnagyobb eredményemnek tartom, hogy a Jég narvál című képem bekerült a Montier fotópályázat kiállítási anyagába. Itt a nevezett 11500 kép közül csak 113 munkát választottak be a kiállításra.

Jég narvál

Szintén falra került a Jég narvál a Milvus idei fotópályázatán, de szerencsére nem egyedül, hanem a Bio hangjegy című képem társaságában. A kiállítás szokás szerint Marosvásárhelyen került megrendezésre. A TransNatura Nemzetközi fotópályázat kiállítására pedig egyedül a Bio hangjegy jutott be az én képeim közül.

Bio hangjegy

Itthon az Év természetfotósa pályázatán is sikerült előre lépnem, ugyanis idén 2 képem került be a kiállításra. Az Alkonyat vadásza a Madarak viselkedése kategóriában, a Titkos ügynök című képem pedig az Állatok szemtől szemben kategóriában szerepelt sikeresen. Mindkét kép Dicséretre méltó minősítést kapott. A Varázslatos Magyarország végeredménye csak márciusban fog kiderülni, de nagy örömömre a szeptemberi fordulóban az Alkonyat vadásza elhozta a madarak kategória első díját.

Alkonyat vadásza

A titkos ügynök


Az ősz szerencsére hosszú volt, és nagyon szép. Már évek óta nem volt ilyen őszünk. A lesnél is nagyon jó volt a forgalom, az erdők is a legszebb arcukat mutatták, és egy kis szerencsével még varázslatos fényeket is ki lehetett fogni.

A naplemente utolsó fényeiben úszó Pomázi-sík

Reggel a Duna mentén
Tűz és jég dala


Kamillás jó reggelt!

Harmatosan

Galaxis

Bükkösben

Széncinege - Parus major

Fenyőpinty - Fringilla montifringilla

Meggyvágó - Coccothraustes coccothraustes

Kék cinege - Parus caeruleus

Fürdés után

Vörösbegy - Erithacus rubecula

A vasorrú bába portréja

Nagy fakopáncs - Dendrocopos major

Karvaly - Accipiter nisus

Fenyőrigó - Turdus pilaris

Csuszka - Sitta europaea

Szarka - Pica pica

A cselszövő

Karvaly karmok

Aztán beköszöntött a tél, leesett az első hó. El is mentem meglátogatni egy régi ismerőst.


Behavazva

Igaz, nem tartott sokáig a hó, de bízom benne, hogy lesz még havas időszak a tél folyamán.


Ezzel a macskabagolyról készült fotóval szeretnék Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet kívánni Nektek!



Üdv. D.